Katherine Juliette Bellefleur

Tárgy: Katherine Juliette Bellefleur Pént. Ápr. 20, 2012 8:52 am

would you save my soul tonight,

Katherine Juliette Bellefleur ,

20. nő. Shelley Hennig. túlélő.

personality,

Mivel is kezdhetném a saját jellemzésemet...? Talán azzal, hogy egy jellemes személyiség vagyok. Azt hiszem...
Nem szeretek az emberekkel arrogánsan, beképzelten vagy provokatívan beszélni, mert tudom, hogy egyszer úgyis visszakapom, ha nem is ugyanattól a személytől. Szóval alapjából véve egy kedves, segítőkész természetű lány vagyok, kivéve persze, amikor feldühítenek. Mert ugye azt nem mondtam, hogy a kölcsön kenyér nem jár vissza. Vagyis de... mondtam, csak más szavakkal. Mindegy is, a lényeg az lényeg. Még megemlíteném, hogy türelmes ember vagyok, de ha már annyira megvárakoztattak, hogy türelmetlenné válok, az illető jobban teszi, ha egy ideig elkerül. Mert én olyasvalaki vagyok, aki hamar dühbe gurul, de haragtartónak nem nevezném magam. Kivéve persze egy esetet, ez még az oviban történt egy nyafogós kislánnyal, de mellékes...
Szóval nem kell félni tőlem, nem harapok, legalábbis nem a „harapós” a rám legmegfelelőbb szó. Inkább azok, amelyeket már felsoroltam; kedves, segítőkész, türelmes. Ha te nem ilyen leszel velem, ne lepődj meg, ha személyiségváltozáson esek át...

history

I'M FUCKING FAMOUS

:: the world want to know everything

001.
Franciaország fővárosában, Párizsban születtem, húsz évvel ezelőtt egy szerető családban. Mindenem megvolt, amit a szükség kívánt és még olyanom is volt, amit nem. A legfontosabb persze a családom, amiben szerencsére nem szenvedtem hiányt. Ott volt az édesapám, John, az édesanyám Megan és a húgom, Rosalie. Mindig is összetartó család voltunk, sohasem mondtunk ellent egymásnak. Kivételek vagyunk ezalól én és Rose, de melyik testvérpár nem vitázik néha?

002.
Gyönyörű gyermekkorom volt, már az oviban is a kis fickók kedvence voltam és mivel túl sok sorozatot néztem a nagyival, már az oviban megkaptam az első szájrapuszimat. El sem tudom képzelni, hogy nézhettem ki akkor, olyan négy évesen, egy kisfiú karjai között. Ajj... De hát az még nyilván nem volt egy komoly kapcsolat. Az első „komolyabb” kapcsolatomkor tizennégy éves voltam, akkor csattant el az első igazi csók köztem és egy fiú között. Nem bántam meg, felemelő érzés volt. Kár, hogy az egész csak három hónapig tartott. Bár mostanában, az már haladás, ilyen korban...

003.
Újságíró vagyok a Vogue Paris-nál, így tudnivaló dolog, hogy van érzékem a divathoz, és értek is hozzá. Fényképezek is, leginkább divatbemutatókon, de ha időm engedi, a semmit is le tudom fényképezni... Próbáltam már a modellkedést, még tinédzser voltam, amikor nekiálltam, tartott is egy ideig, azt mondták fotogén vagyok, de inkább a másik utat választottam, hiába azt mondták, „Ennek még jövője is lehet számodra!”. Tudni kell; a szépség mulandó...

004.
Aki ismer, jól tudja, hogy nem vagyok teljesen olyan, mint amit a kinézetem mutat. Attól, hogy törődök magammal, nem kell azonnal azt hinni, hogy egy plázacica vagyok, akinek nincs annyi agy a fejében, mint amennyi szájfény a száján. Aki viszont már jól ismer... az ismer... és tudja, hogy milyen is vagyok valójában; nem kell hinni a látszatnak. Mert a látszat néha csal.

005.
Nagyon sok barátom van, nélkülük nem tudnék mit kezdeni magammal. Nem azért vannak a barátaim, hogy jó sokan legyenek és ezt most elmondhassam magamról, hanem mert ők tényleg fontosak nekem. Mindannyian. És ahogy én ismerem őket, ők is ugyanígy vannak ezzel, tényleg kedvelnek engem. Mindig kisegítenek, ha benne vagyok a pácban, és támogatnak engem, még akkor is, ha nem kéne és én csináltam valami rosszat... mert ők a barátaim.

HEY, BABE, I'M HERE

:: you have to trust

001.
Divatmániás vagyok, ezt gondolom már sejteni lehetett az elején, de helyesbítek; vásárlásmániás. Az igaz, hogy megtehetem, hogy ha elmegyek egy bolt mellett bemegyek, és veszek valamit, de legbelül érzem, hogy ezt nem kellene, nem helyes dolog, és akár rosszabbra is fajulhatna...

002.
Nagyon szeretem az állatokat. Most azt hiszed, hogy olyan vagyok, hogy „Jajj, ni! Itt egy kóborcica, most muszáj befogadnunk, mert annyira sajnálom...” vagy „Jajj, de cukíí, az a kutyuus!”, esetleg „Nii, egy nyuszikaa. Jajj, de arii...”. De nem éppen. Semmi bajom az ilyen kis szőrmókokkal, sőt még egy kutyám is van, Molly, akit nagyon imádok, de én nem pont erre gondolok azalatt, hogy szeretem az állatokat. Szeretem a pókokat, kígyókat, gyíkokat, meg ilyesmiket, amit elég kevés lány mondhat el magáról. Gyermekkoromban még állatorvos is akartam lenni...

003.
Szeretek festeni, rajzolgatni, de az időm nem nagyon engedélyezi. Ezért szabadidős tevékenységnek inkább a fényképezést választottam...

004.
Utálom a lovakat. Igen-igen, elvileg állatbarát vagyok, de ez egy olyan állat, amit ki nem állhatok. Talán azért, mert kiskoromban leestem egyről, de ha jól emlékszem, már akkor sem szívleltem őket...

005.
Szeretek megázni. Igazából nem is azt szeretem, hogy megázok, hanem inkább az esőt. Annyira felszabadító érzés tud lenni, amikor elindul a nagy eső, mindenki felnyitja az ernyőjét, beszalad a kávézóba, hogy ne ázzon meg, én pedig csak nyugodtan ülök a parkban egy padon, gondolkodok és nem törődök semmivel...

I GOT A SECRET

:: can you keep it?

001.
Még pici voltam, amikor szándékosan elvágtam a késsel az egyik „ősi ellenségem” kezét. Hét éves voltam, semmi keresnivalónk nem lett volna a konyhában, én mégis meggyőztem arról, hogy menjünk be. Sikerült a tervem, ömlött a kezéből a vér... A vicces az benne, hogy mindenki azt hiszi, hogy répavágás közben történt a baleset.

002.
Ez is csak egy gyermekkori csínytevés, valójában csak nagyon megtetszett az oviban egy műanyagból készült kispingvin és titokban hazavittem...

003.
Egyszer azt hazudtam valakinek, hogy terhes vagyok, csak hogy engedjen leülni a villamoson. Hülyeség volt, de mostmár csak nevetek rajta. Öt perc után már meg is bántam, főleg mert csak tizenöt éves voltam. Senkinek sem mondtam el...

004.
A legújabb titok az életemben az, hogy borzalmas volt átélni az egész balesetet, a zuhanást. Szörnyű volt, mindenki ijedtségében sikítozott, ez pedig mégjobban megriasztott engem. A titok az benne, hogy senki sem tudja, hogy mi játszódott le bennem valójában. Azt mondtam, hogy nem félek, és nem is fogok. Pedig ez valójában egy hazugság... egy óriási hazugság...

Bogi,

1. 15. nincs.

HOZOTT SZEREPJÁTÉK PÉLDA

A pasas előjött azzal, hogy én még nem értek semmit. Jajj, ne menjen már az agyamra, szerintem ő is ugyanolyan jól tudja, mint én – kivéve persze, ha még nem esett volna le neki – ,hogy hogyha én meg akarok tudni valamit, megtudom. És egyébként is, mit kellene most értenem? Hogy el akar vinni egy olasz étterembe, hogy jól bekajáljon és a végén rámsózza a számlát? Nem, dehogy... Szerintem neki ennél frappánsabb tervei vannak, nem dőlök be ezeknek a kis kerülőknek, amik azért közelebb viszik a célhoz. És, hogy mi a cél? Gondolom az, hogy kiszedjen belőlem valamit. Hogy mit, arról jelenleg még sejtelmem sincs, de ha minden igaz, már nem kell sokat várni, hamar rátér majd a lényegre. Ezek a Kol fajták már csak ilyenek. Na igen, mondom én aki most tölti csak be a 19. életévét. Kolról nem is beszélve. Több ezer évesként lehet tapasztalata... És mi van? Hogy én kérdezősködök sokat? Na jó, lehet hogy igaza van. De csak egy nagyon picit. Joggal van ennyi kérdésem, meg ilyenkor még néhány emlék is beugrik a múltból, amikor apa azt mondta, hogy „Ne állj szóba idegenekkel!”, meg hogy „Semmiképpen ne ülj be idegenek autójába!”. Nyilván nem azért nem mentem bele ebbe az „együnk egyet” dologba, mert apuci azt mondta, tulajdonképpen régen sem tartottam be ezeket a hülye parancsokat. Vagy tanácsokat, kinek, hogy tetszik... De, akárhogy is vesszük, semmi kedvem nem volt enni egyet, közben meg a marhaságairól dumálni. Nem volt kedvem ételt enni, és semmiképpen nem olaszt.
- Ja persze... Nem értek semmit... Lehet, hogy ezt gondolod, de hidd el, tulajdonképpen nem így van. Ha pedig esetleg tévednék, igazat adok neked: Még. – magyaráztam Kol-nak a „még” szavacskát kihangsúlyozva – És nem hinném, hogy el fogunk indulni abba a szerencsétlen étterembe. Ha tényleg ennyire szeretnél beszélni velem, az erdő felé vesszük az irányt. – tartottam rövid hatásszünetet – Hmm? – billentettem kissé balra a fejem, az egyik szemöldökömet feljebb emelve.
Azt hiszi, hogy tényleg órákig akarok itt ücsörögni és, ahogyan ő fogalmazta „várni a csodára”. Itt csodára várni? A semmi közepén? Hát kétlem... Itt maximum egy olyan csoda történhet, hogy megjelenik egy ember, közelebb jön hozzánk és igézés nélkül felajánlja magát, hogy „Tessék itt vagyok, harapd át a nyakam, szívd ki az összes vérem és hagyj itt a semmi közepén.” És, hogy ennek mennyi a valószínűsége? Szerintem semennyi. Miután kiejtettem a következő szavakat, a mimikája kicsit megváltozott. Jelenleg nem tudni miért...
- De igen. – mondtam gúnyosan – Tudod, nekem ez a legfőbb életcélom...
Ezzel hirtelen rákérdezett, hogy mióta nevezem őt édesnek, és hogy mióta vagyunk mi ilyen jó viszonyban. Vagy valami ilyesmit hablatyolt. Jesszus, látszik, hogy még az ókorban született... Nem tétováztam túl sokat, reagáltam rá, bár még az is lehet, hogy ezt a megjegyzést csak viccből tette. Mindegy... ha már itt tartunk, ne csak ő érezze magát olyan jól, mint aki jól végezte dolgát. Igazam van, nem?
- Téged meg mióta érdekel annyira, hogy miket beszélek? Eddig úgy tűnt, mintha minden szavam csak, egyik füleden be, a másikon ki. – mutogattam felváltva a jobb, majd a bal fülemre – Egyébként meg ne vedd a szívedre... – folytattam.

honnan;; Vampsite ~ Vámpírnaplók szerepjáték

Tárgy: Re: Katherine Juliette Bellefleur Pént. Ápr. 20, 2012 9:05 am

Kedves Katherine!

Tetszik a karakterlapod, igazán szimpatikus a karakter és remélem, hogy előbb-utóbb majd a hatalmas dzsungelben is összefutunk Foglalj avatárt, légy egy kis türelemmel, míg lesznek játékosok és vágj bele a kalandba Elfogadva!