Úgy ítélsz meg, ahogy akarsz. Mondhatom, hogy egy kedves, szeretetreméltó figura vagyok, ha nem igaz. Állíthatnám, hogy erősségem a lelkizés és a megértés, de csak egy órát kellene velem töltened annak érdekében, hogy megbizonyosodj az ellenkezőjéről. Való igaz, nem igazán értem meg az embereket. Nem szeretem a panaszkodásaikat hallgatni és főként nem megvigasztalni őket, miközben azt mormogom: Nyugodj meg, minden jóra fordul. Mert nem fog. A rossz dolgok nem véletlenül szakadnak a nyakunkba és soha, de soha nem lesznek már jók. Megtanulhatjuk elfelejteni, esetleg túllépni rajta, de jobb vagy kellemes nem lesz. Soha. Utálom az optimista népséget, akik azt hiszik, hogy mindennek van szép oldala. Nincs igazuk és soha nem is lesz. Ebben a világban egyedül magamat tartom épeszűnek és realistának. Nem járok a fellegekben és nem ringatom magam hiú ábrándokban. Talán ennek köszönhető, hogy lelkem acélossá edződött. Nem bízok senkiben és semmiben, a szavakat csak jó apám szájából hinném el, de ő már nincs köztünk. Hiszékenységem veszélye tehát nem fenyeget. Kedvelem viszont azokat, akik filozofálnak a világ dolgairól, akik elmélkednek, hogy bizonyosak legyenek ebben-abban. Azokat, akik nem csak néznek, hanem látnak is. Nem csak hallják mondanivalómat, hanem értelmezik is azt. Kérdezhetik hát, hogy egy ilyen műveltségre és intelligenciára éhes férfi, mint én, hogy lehet a velejéig romlott, hűtlen, senkiházi, alattomos, hazug és még sorolhatnám a negatív tulajdonságok tömkelegét, a lényeg úgy sem változna. Vannak dolgok az életben, amik sorsfordítóak. Megváltoztathatnak Téged és az életszemléletedet is. Nekem is akadt egy-két ilyen alkalom a huszonnégy esztendőm alatt, melyet magam mögött hagytam. Talán ezért lennék képtelen ismét szeretni vagy gondoskodni bárkiről. Rideg jellemem és fagyos modorom elijeszti az embereket. De jó nekem így. A magánynál nincs hűségesebb társ a Földön. Félre ne értsék, tettestársaim mellett a végletekig kitartanék és mellettük állnék a bajban. Az egy egészen más dolog. Tudok együttműködni, főként, mert higgadt természetem miatt sokan felkeresnek. A nyomasztó érzéseket, amik olykor megrohanják lelkemet pedig igyekszem félretenni munka közben. Elvégre, muszáj.
history
I'M FUCKING FAMOUS
:: the world want to know everything
001.
Londonban születtem egy gazdag család második gyermekeként. Az öcsém, William világ életében utált, csak mert nem értettem egyet vele sok dologban. Különbözőek voltunk, annak ellenére, hogy külsőre hihetetlenül hasonlítottunk a másikra. Rengetegszer próbáltam a kedvében járni, de ő elutasító volt velem szemben, mindig. Nem tudtam felfogni, hisz' a kistestvérek általában bírják a bátyjukat vagy nővérüket. Tévedtem.
002.
Imádtam tanulni. Sok gyerekkel ellentétben előszeretettel jártam az iskolába, mert kimeríthetetlen tudásszomjamat csillapítani vágytam. Otthon szabad időmben matematikai egyenleteket oldottam, esetleg tételeket böngésztem, hogy aztán bebizonyíthassak egy-kettőt. Otthon éreztem magam a számok világában és elbűvöltek a könyvekben sorakozó betűk. Furcsának találtak az emberek, de nem foglalkoztam vele.
003.
Apám szigorú férfi volt. Nem tűrte az ellentmondást, vagy ha valamit nem kedve szerint tettem. Williammel tizennégy éves koromra versengés alakult ki köztünk a szülői figyelemért, de mindig ő nyert. Sosem éreztem igazán fontosnak magam apám szemében, folyton talált kivetnivalót a munkámban. Nem akarta, hogy tanuljak, a fizikai munka felé hajtott, én pedig ellenkeztem. Talán az utóbbi miatt nem szimpatizált velem túlzottan.
004.
Elvégeztem a gimnáziumot, azonban egyetemre nem mentem tovább. Akadtak aprócseprő dolgok, amik keresztbe tettek, részben anyám halála. Képtelen voltam elviselni és két éven keresztül gyászoltam. Ekkor tizennyolc éves voltam és leérettségizni is nehezemre esett. Nem tudtam a tanulásra koncentrálni, apám pedig állandóan részeg volt. Őt is megviselte anyám halála, csak jobban, mint minket. Williammel már szinte nem is beszéltünk akkoriban, pedig egy házban éltünk.
005.
Életemben egyetlen egyszer voltam szerelmes egy Amanda nevű lányba. Én húsz voltam, ő épp akkor fejezte be a középiskolát. Nem láttam jövőt kettőnk számára, hisz' ő orvosi egyetemre készült, én pedig alkalmi munkákból éltem. Szégyelltem előtte azt, aki vagyok, haza sosem mertem vinni. Másfél éven keresztül voltunk együtt. Az egyetlen nő volt, aki elviselte bunkó modoromat és szeszélyes jellememet. Mindig tudta, hogyan engeszteljen ki, bár képtelen voltam a legtöbbször haragudni rá. De fél év után kidobott, miután megtudta, hogy drogügyletekben van benne a kezem.
HEY, BABE, I'M HERE
:: you have to trust
001.
Mióta az eszemet tudom, utálom az édességeket. Mondják nekem, hogy az nem is ember, aki nem szereti a csokoládét meg ehhez hasonló ínyencségeket, de ne érdekel. Ki nem állhatom a palacsintát, a nutellát, a tortákat vagy a fagylaltokat. Mind-mind gyomorforgató és gusztustalan étel. Étel? Nem nevezném ezeket annak.
002.
Öt éves koromban sírta utoljára, mikor pofára estem a biciklimmel. Apám segített fel és vigasztalt. Talán akkor figyelt rám utoljára és akkor viselkedett úgy csupán, mint egy igazi apa. Azóta viszont senkiért és semmiért nem hullajtottam könnycseppet. A világon kevés olyan dolog van, ami miatt érdemes lenne bőgni. Tizenkilenc éve nem találtam ilyen dolgot.
003.
Egy tetoválás van jobb vádlimon. Egy A betűt ábrázol egy C betűbe fonva, gondolom nem nehéz kikalkulálni, hogy az A betű minek lehet a rövidítése. Jól gondolják, Amanda. Részeg voltam, mikor felvarrattam és azóta sem szedettem le. Már nem szeretem, egyáltalán nem, de arra pénzt kiadni, hogy eltüntessék, nem fogok. Viszont a legtöbbször hosszú nadrágban járkálok, csakhogy ne fedezzék fel. És nem is szokták.
004.
Fizettem prostinak egy éjszakán át tartó örömszerzés céljából. Aztán megöltem. Nem tudom, mi járt épp a fejemben, de életemnek ezen pontja egy volt azok közül, amelyek miatt lelkileg megedződtem. A nevét sem tudtam, viszont értette a dolgát. Elmém elborult, a pisztoly kezem ügyébe esett az éjjeliszekrényen. Így hát megfogtam és lőttem. Nem vagyok büszke rá, de nem fogok miatta siránkozni. Elhúztam a csíkot Londonból és sosem derült fény erre a dologra. Csak az igazán megbízható embereknek meséltem el, azt is csak azért, mert alkohol hatása alatt voltam.
005.
Szeretek olvasni, ezzel viszont általában nem dicsekedek. Nem rám vall, hogy könyveket bújjak, ezért is szeretem inkább titkolni, de természetesen szégyellni nem szégyenlem. Otthon olykor-olykor nekiülök egy regénynek és ha épp berontanak hozzám, nem dugdosom el. Szabadidős elfoglaltság, habár abból nekem egyre kevesebb van.
I GOT A SECRET
:: can you keep it?
001.
Tizenkilenc éves korom óta drogozok. Anyám halála után kezdődött és már akkor is csináltam, mikor Amandával voltam. Részben ezért dobott ki. Rossz társaságba kerültem, rossz emberek közé, így nem csoda, hogy rákaptam az ilyen-olyan szerekre. Vagy tűvel lőttem magam, vagy egyszerűen felszippantottam, igazából amikor már benne voltam, mindegy volt. Borzalmas dolgokat láttam, borzalmas helyeken jártam, de mostanra már nem hatna meg az egész. Akkor megviselt, jelenleg természetes.
002.
Huszonegy éves voltam, mikor elkezdtem kereskedni a kábítószerekkel. Máshogy nem tudtam pénzhez jutni, mert hát ki venne fel egy drogost munkaerőnek? A szemeim beesettek voltak, karomon sebek éktelenkedtek a rosszul belőtt kábszer miatt és nem egyszer kíséreltem meg öngyilkosságot, minek hatására hegek maradtak emlékül csuklómon. Látták rajtam, hogy nem vagyok épeszű, ezért nem vettek fel sem pincérnek, sem rakodómunkásnak. Sehova. Ezért fordultam Marcushoz, aki segített pénzhez jutni és nehézkesen, de szabályozni a szervezetembe vitt drog mennyiségét.
003.
Megütöttem Amandát. Az egyik árulkodó jel volt. Hirtelen dühbe gurultam a gyakran egy napon át tartó elvonás miatt és felidegesített. Panaszkodott, amiért rendetlenség van körülöttem és panaszkodott, amiért elhanyagolom. Hihetetlenül, kimondhatatlanul szerettem és csak azért vállaltam a kereskedést, hogy pénzhez jussak és megadhassak majd neki mindent, amit akar. Hogy ne kelljen meghúzni a nadrágszíjat, amiért nincs pénz és főként, hogy ne Ő tartson el engem. De erőszakos lettem és hirtelen természetű.
004.
Egy titkos társaság embere vagyok, név szerint a DSS (Drug Sale Service) "alkalmazottja". Meggazdagodtam, nekik köszönhetően és természetesen mindennek Marcus Flemming a vezetője. Ő vitt bele az egészbe és tőle tanultam ki e munka fortélyait. Sokat köszönhetek neki, azt hiszem és gyakran kivételesnek is érzem magam. Másként kezel, mint a többi dolgozót.
005.
Marcus parancsára érkeztem az Amazonas vidékére. Vonakodtam, mert bármi történhet. Bármikor itt ragadhatok és bármikor kinyírhatnak, hisz' rajtam kívül még nem egy embert küldött ide a szervezetből. Sok barátom dolgozik jelenleg itt velem, amiről rajtunk kívül senki sem tud. Emberrablás? Ez bolondság. De valamiért élvezem a gondolattal való játszadozást, hogy kínozhatjuk is akár őket. Marcus szabad kezet adott. Kíváncsi lennék, mi a terve velük. Esetleg csak a kutatókra van szüksége? Majd kiderül. Engem beavat majd a dolgokba, ebben biztos vagyok.
dániel, de neked csak danci,
három éve játszom. 16 év. egyenlőre egy karakter.
Miért van az, hogy mindenki csak a szomorúságról képes ódákat zengni? Talán kedvükre van a szenvedés? A kínok egyáltalán nem ihletforrások. Véleményem szerint a boldogságnál nincs jobb dolog, a költőknek pedig mindinkább kellene kacagó múzsákat keresniük, mintsem búskomor szerelmeseket. Az élet nem könnyű, ez tény. Már hogy...? Akkor nem hívnák életnek, ugye? Akkor valami olyasféle fantázia neve lenne, amiről még senki sem hallott. Mesevilágban élnénk, gondok nélkül, amik ha adódnak is, se perc alatt megoldjuk mindet. Nem lennének akadályok, nem lennének kihívások és egyúttal céljaink sem. A problémák igazság szerint csak megszínesítik az életünket. A világ ettől lesz izgalmas és változatos. Tud újdonságot nyújtani az emberek számára. Lesz, ami feldob egy napon, lesz ami a lelked nyugalmára tör. De más lesz. Különböző érzések lobbannak majd fel lelked mélyén és ez tetszeni fog neked. Biztosra veszem. Csak most...csak jelenleg érzed úgy, hogy bárcsak könnyebb lehetne minden. Hidd el, az úgy egy idő után unalmassá válna.
- Biztos nem tudsz mára szerezni? Fontos lenne. Piszok fontos... - krahácsolt a vonal másik végén egy férfi. Talán még nem is volt férfi, olyan húsz körül lehet. Ismertem, hát hogyne ismertem volna. Az vásárlóimat szeretem először személyesen is megvizsgálni, nem csak úgy átadni bárkinek a szállítmányt. Mert lehet akár egy rendőr is. Mégis mit csinálnék, ha elkapnának? Engedném, hogy bevezessenek a sittre és ott leüljek potom tíz vagy húsz évet. Fogalmam sincs, mennyi jár a drogbirtoklás és árusítás vádjáért, de biztosan tartalmas idő. Így hát jobb, ha meghúzom magam, mint sem megüssem a bokámat. Nem beszélve arról, hogy apám csalódott lenne. Egy szem fia van és az is bebukná az üzletet? Szerencsétlennek tartana. Szégyenletesnek. - Nem, Bobbie. Értsd meg...Értsd meg, hogy most nem menne. Rengetegen kérték mára, nem beszélve arról, hogy te öt percre szóltál. Ha hamarabb...akkor... - elhallgattam. Nem, még akkor sem tudtam volna szerezni. Nem olyan egyszerű, mint gondolnák. Mint bárki gondolná. - Jack...Már elég rég vagyunk haverok. Csak egy adag... - téves állítás. Körülbelül két hete ismertem a srácot, teljesen beszívott állapotában hívott fel, mondván, hogy hallott róla, milyen jó anyagot szállítok. Neki pénze volt, nekem pedig kábítószerem. A csere megvolt, ezek után pedig lassanként hozzám szokott, mint valami éhes kóbor kutya. A gond csak az, hogy az józanságával együtt a pénze is fogytán volt. - Bocs, de nincs most semmi. Szólok, ha van változás. Csáó! - köszöntem el és kinyomtam a készüléket, ami még hosszas sípolással jelezte, hogy a vonal megszakadt. Pár percig még álltam ott. Megbabonázva nézve a karamell-szín falat, amit még tavaly nyáron festettem ilyenre. Azon a nyáron még mindig más volt. Nem drog dílerként tengettem napjaimat. Nem a város bűnözőjeként ismertek. Csak egy átlagos férfi voltam a sok közül. Most pedig...a helyi maffiavezér díler-fiaként tartanak számon. Egyáltalán nem dicsőségre méltó, csak apám szerint van így. Apám pedig...Apám pedig egyenlő a főnökömmel. A maffia vezérrel. Kabátomat magamra vettem, és kirontottam a házból. A házat ha jól emlékszem úgy tíz éve vásárolhatta a nagyapám, aki persze időközben már meghalt. Érrendszeri probléma, ha jól emlékszem. Dohányzás...is. Meg alkohol. Talán rák okozta a tragédiát, fogalmam sincs, de egy biztos - apám megsiratta. Akkor láttam először és utoljára sírni. Milyen furcsa. A kedvem az egyik percben még a magaslati határokat feszegeti, a másikban pedig már a mélybe próbál húzni. Szerencsétlennek érzem magam olykor, néha pedig már egyenesen bénának. Van, mikor ez az életem üzleti részére is hatással van. Olyankor vagyok igazán ideges...pedig az ritkaság. A család nagy része úgy ismer, mint a mosolygós fiút. Aki többnyire jó kedvű, bár sosem tudni, miért vagy mitől. Próbálom meglátni a jót és a szépet magam körül, habár elég nehéz ilyen jelennel a markomban. Zsebre dugott kézzel szeltem New York pocsolyákkal tarkított utcáit és észre sem vettem, hogy milyen későre járt már. Az órám lassan a tízet ütötte, így megszaporáztam lépteimet. A drogtanyára beszéltem meg vásárlómmal a találkozót, remélhetőleg nem felejtette el a találkozót. Ha már én képes vagyok a megbeszélt időre érkezni, elvárom, hogy ők is tegyenek ugyanígy. Beérve a kis kocsmaszerű, sötét klubba menten az egyik box felé vettem az irányt, amiben az ablakhoz csúsztam és onnan kémleltem a terepet, hogy vajon mikor toppan be a nő. A nő, akinek már nem egyszer voltam kábítószer-forrása. Leanne úgy tűnt nem jön, habár még bőven volt ideje. Hogy addig se unatkozzak, kértem egy pohár italt, amit aztán jó ízűen kortyolgatni kezdtem.
Vas. Ápr. 29, 2012 9:17 am by 
